A Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége határozottan tiltakozik a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata hivatalos lapjának számító Cronica c. újság 2010. június 4-ei száma 2. oldalán megjelent írás tartalma és üzenete ellen. Az országos önkormányzat kiadványa azzal, hogy nem tesz különbséget a hazai román közösség által ténylegesen románként elfogadott és e közösség véleménye szerint nemzetiségünktől idegen egyének között, egy törvénytelen, erkölcstelen, a hazai nemzetiségek, de főleg a románság számára káros és megalázó jelenség létjogosultságát ismeri el, sőt a kisebbségi jogokkal való visszaélést ártatlannak és jótékonynak („nevinovat şi benefic”) tartja. Teszi ezt a vezércikkben, amely a sajtógyakorlatban a fenntartó szervezet, valamint a lap készítőinek hivatalos álláspontját tükrözi.
Véleményünk szerint az etnobiznisz, a kisebbségi jogokkal való visszaélés jelensége az elmúlt bő évtizedben súlyos károkat okozott a magyarországi kisebbségi önkormányzati rendszerben, annak hazai és nemzetközi megítélésében.
A hazai román civil szervezeteket tömörítő Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége több ízben is elítélte az etnobizniszt, hiszen az a kisebbségiek ellen jött létre, a közösség számára ismeretlen személyek részéről, akik a haszonszerzés reményében kerültek be a kisebbségi önkormányzati rendszerbe, a nekik juttatott állami forrásokat pedig meggyőződésünk szerint, nem a kisebbségi törvény által meghatározott célokra használják fel.
A Kulturális Szövetség tiltakozik a kisebbségi jogokkal való visszaélés minden formája ellen, elítéli a jelenség bármely megnyilvánulását, az etnobiznisz támogatását. Emlékeztetni szeretnénk, hogy a szervezetünk fenntartásában működő Foaia românească c. újság munkatársaivonták polgári és büntetőperbe. A Szegedi Ítélőtábla 2010 januárjában2010 májusában első fokon állapította meg a valódi kisebbségi közösség tagjainak azon jogát, hogy kirekessze soraiból azokat, akik nem beszélik a kisebbségi nyelvet és nem ismerik az adott közösség kulturális értékeit. két alkalommal is pert nyertek azok ellen, akik a lapot éppen a kisebbségi jogokkal való visszaélés elleni nyílt hang miatt jogerősen, a Gyulai Városi Bíróság pedig
Ezúton is felhívunk minden, a közélet tisztaságáért aggódó magánszemélyt és szervezetet, határolódjon el azoktól az álláspontoktól, amelyek a kisebbségeket sújtó etnobizniszt kívánják legitimizálni. A kisebbségi önkormányzati választások előkészítése időszakában különösen fontosnak tartjuk a közélet tisztaságának szem előtt tartását.
Meggyőződésünk, hogy a kisebbségek megmaradása, nyelvünk és kultúránk megőrzése és fejlesztése érdekében elengedhetetlenül fontos jogokkal való visszaélések elleni fellépésünkben számíthatunk a támogatásukra.
Gyula, 2010. június 7. Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége Elnöksége
0 comentarii:
Trimiteţi un comentariu